A Nézőpontok blog ezentúl a Magyar Nemzet Online oldalán olvasható: mno.hu/nezopontok
Nézőpontok
Hozzászólás
Gyurcsány-ügy: növekvő tétek
A tét növekedését jelzik azok a fejlemények, amelyek a volt miniszterelnöknek a sukorói kaszinó-beruházáshoz kapcsolódó büntetőjogi felelősségre vonása terén a múlt héten történtek. A minden bizonnyal hosszúra nyúló eljárás során Gyurcsány Ferenc várhatóan egyre erőteljesebben igyekszik majd politikai hajtóvadászatként beállítani a felelősségre vonását, míg az ügyészség részéről az érvek és bizonyítékok körének fokozatos bővítésére számíthatunk.
A budapesti Központi Nyomozó Főügyészségen lezajlott október 3-i kihallgatáson a vádhatóság a korábbiaknál több érvvel támasztotta alá a hivatali visszaélés gyanúját. Amint a Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését kérő beadványban is szerepelt, az ügyészség megítélése szerint a volt kormányfő több hatályos törvényt is megsértett azzal, hogy a 2008. május 21-i egyeztetésen utasítást adott a kormányzat illetékeseinek a befektetői kérések teljesítésére, a kaszinó-beruházást szolgáló telekcsere előkészítésére. A hétfőn ismertetett anyagban az is szerepel, hogy a beruházók azért kérték a nyilvános pályázat mellőzését, és ehelyett a telekcsere lebonyolítását, mert tartottak attól, hogy ellenkező esetben nem ők nyerik el a beruházás jogát. Ez, amennyiben megfelelő bizonyítékok támasztják alá, hiteltelenné teszi Gyurcsány Ferenc azon védekezését, amely szerint ő egy az ország érdekét szolgáló, munkahelyeket teremtő beruházást igyekezett elősegíteni. A befektetők kérése ugyanis azt jelzi, hogy a kaszinó-projekt meghirdetése esetén mindenképpen vonzó lehetett volna, tehát nem általában véve egy beruházás Magyarországra vonzásához, hanem annak egy meghatározott befektetői csoport számára való biztosításához kellett a kormányfői támogatás.
Zamecsnik Péter, a volt kormányfő ügyvédje szerint a vádnak semmilyen formális bizonyítéka (kormányrendelet, határozat) nincs, kizárólag egy feljegyzés, illetőleg emlékeztető. A védő kifejtette, hogy mindössze egy megbeszélés történt, ahol Gyurcsány Ferenc arról döntött, hogy támogatja a beruházást.
Az ingatlancsere-jogügylet megvalósulása esetén ugyanakkor az államot kár érte volna, tehát a vád szempontjából kizárólag az a releváns – legalábbis tény-eredmény megítélés szempontjából – hogy a kormányfő kijelölte a végrehajtási felelősségi láncot arra, hogy megbízást hajtsanak végre. Erről szól maga a feljegyzés is, amely bár tartalmában nem normatív jogforrás, ugyanakkor ütemezést, felelősöket határoz meg, konkrét döntést alapoz meg. Ebből a szempontból nem a normatív és formai tartalom a fontos, hanem a személyi lánc világos megjelölése az érintett – az állam számára egyértelműen előnytelen – csere jellege, illetve a csere ténye – mint jogügylet – kizárólagossága kapcsán.
A vádhatóság szerint tehát nem a beruházás támogatásával van probléma, illetőleg a támogatásra irányuló magatartás szubjektív megítélésének tényével, hiszen ez nem kulcskérdés. Az ügyészség fókuszpontja egyértelműen az, hogy a kormányfő magatartása előnytelen vagyongazdálkodási cselekmény megvalósulására irányult, pontosabban konkrét jogügylet megkötésére irányuló akarat-nyilvánítást fogalmazott meg, aminek a végrehajtása meg is kezdődött. Az ügyészség szerint birtokukban vannak egyéb, a vádat megalapozó tanúvallomások és más okirati bizonyítékok is.
Gyurcsány Ferenc ugyanakkor még annyira sem tanúsított racionális magatartást a kihallgatása során, amennyire az ügy korábbi szakaszaiban megfigyelhető volt. A volt kormányfő nem reagált érdemben a gyanúsításra, nem védekezett, ehelyett az ügyészséget és az eljáró ügyészeket megsértette. Az igazságszolgáltatás függetlenségének kizárólag politikai motivációk miatti megkérdőjelezése azonban csak arra alkalmas, hogy a demokratikus jogállam tekintélyét rombolja. Ennek dacára arra lehet számítani, hogy az eljárás további szakaszában Gyurcsány Ferenc egyre inkább igyekszik majd ezt a kártyát „kijátszani”, hiszen politikai célja – a Fidesz-kormány „jogtiprása” miatt aggódó baloldali szavazók minél szélesebb körének a megnyerése – ezt követeli meg.
Megéri-e Bajnai Gordonnak részt vennie egy olajfa-koalícióban?
Érdekes cikk jelent meg a legfrissebb Heti Válaszban, amely szerint Gyurcsány Ferenc az utóbbi időben egy Bajnai Gordon vezette Orbán-ellenes olajfa-koalíció építésén dolgozik. A tervek szerint ennek része lenne az MSZP, a Demokratikus Koalíció (párt), a Schiffer András nélküli LMP, a Milla és a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Vagyis lényegében az összes ellenzéki szerveződés – a Jobbik kivételével.
A társaság roppant nagy heterogenitása már alapból felveti azt a kérdést, hogy hogyan tudna a „szakértői” imázsra építő Bajnai Gordon együtt mutatkozni bohóctüntetések szervezőivel, vagy a meglehetősen sarkos véleményeket megfogalmazó Demokratikus Koalíció tagjaival. Mindez kényszerűen nem is változhat nagymértékben, hiszen a társadalom legszélesebb rétegeit kellene majd megszólítania egy ilyen pártszövetségnek.
Ugyanakkor Bajnai Gordon valójában nem is bújhatna ki egy ilyen feladat alól: a Jobbik nélküli, szélesebb értelemben vett ellenzékre szavazni vágyók vélhetően nem bocsátanák meg neki, és cserbenhagyásként értékelnék, ha a volt miniszterelnök nem vállalná el az olajfa-koalíció vezetését. Ez egyúttal további politikai karrierjét is alapvetően befolyásolná (ha nem végét jelentené), ráadásul így könnyen a Jobbik és a Vona Gábor válhatna a Fidesz és Orbán Viktor kihívójává.
Véleményem szerint Bajnai Gordonnak mindenképpen érdeke lenne egy olajfa-koalíció megalakulása – kis túlzással még egy választási vereség tudatában is. Nemcsak azért mert az euróválság fel-fel csapó hullámai megágyaznak egy „válságkezelő, szakértői kormánynak”. Sokkal inkább azért, mert ha vereséget is szenved, az olajfa-koalíció romjain 2014 után megalakulhat, és „virágozhat” majd egy már ténylegesen általa vezetett gyűjtőpárt. Így a következő választás neki sokkal inkább a további arcépítésről szólhat majd – arról, hogy őt tekintsék hosszabb távon is Orbán Viktor elsőszámú kihívójának.
Olajfa-liget
Egymillióan a sajtószabadságért, Magyar Szolidaritás Mozgalom, Bajnai Gordon vezette baloldali olajfa. Ismét szezonja van egy új párt, vagy pártszövetség alakulásáról való gondolkodásnak. Változik a választási rendszer, vajon a kínálat is átalakul?
A 2010-es választás egyik legjelentősebb fejleménye volt a politikai paletta változása. Adódik a kérdés, hogy ez a nem túl gyakori jelenség miért, miképp következett be, hiszen a „befagyott” pártrendszerek nem olvadnak ki könnyen, sőt számos tényező hat a változás ellenében, gondoljunk csak az intézményes korlátokra, a magas belépési küszöbre. Az elmúlt egy évtizedben számtalanszor indultak találgatások a pártrendszer átalakulásának lehetőségéről (szükségességéről), a változás azonban váratott magára. Pedig az elemzések rendre kimutatták, hogy egyre erősödik a politikai elittel szembeni elégedetlenség, sőt egyre népszerűbb az a bizonyos „képzeletbeli harmadik erő”, ennek ellenére csak nem tört be a politikai színtérre a vágyakban megjelenő, fennálló elitet kritizáló, középen álló, anti-politikai szereplő. A látszólagos politikai apátia és kiábrándultság mellett rendre ugyanazok a szereplők költöztek a parlamentbe, sőt egyre nagyobb támogatottsággal. A szavazók erősödő pártossága nem igazolta a pártellenes érzelmeket, a pártrendszer konszolidációja folytatódott. Aztán a 2009-es EP-választás mutatta meg, hogy lehet más a pártrendszer: a baloldal összeomlott, az új pártok létjogosultságot szereztek.
A földindulásszerű változás alighanem igen összetett tényezők eredménye volt. Vegyük például a magyar politikai kultúrában gyökeredző attitűdöket. A társadalomban meglévő apolitikus hozzáállás vagy a cigányellenesség szerepe nem hagyható figyelmen kívül. Hiszen az új bekerülők ezeket az érzelmeket tudták meglovagolni: az LMP építhetett a politikaellenességre, ahogy a Jobbik a „cigánybűnözés” szlogenjét alkalmazta sikerrel. A kormányzati teljesítmény megítélése persze ugyancsak komolyan számított az újak preferálásában, az EP-választás tapasztalatai nyomán a választók elhitték, rájuk szavazva is büntethetik a kormányt voksuk elpazarolása nélkül. A proteszt hangulat tehát nagy hátszelet biztosít a bekerüléshez, ám a kormányzóképes alternatíva felmutatásához több kell. 2010 tavaszán a személyek közötti küzdelem elmaradt, Orbán Viktor kihívó nélkül maradt azóta is. Többek szerint ez a személy lehetne Bajnai Gordon, nem véletlen, hogy a másik oldalon próbálják ismét Gyurcsány Ferenchez kötni.
Egyetlen esemény aligha rendezheti át újra alaposan a politikai erőviszonyokat, inkább események láncolata, egy folyamat nyomán történik a változás. Anno a szocialista-liberális kormány azonnali népszerűségvesztése, a 2006-os forró ősz, az önkormányzati választási kudarc még csak megrendítette, a reformok bukása, a belső konfliktusok, a hitelesség után a kormányzóképesség megkérdőjeleződése, a koalíciós válság és szakítás pedig megpecsételte a baloldal sorsát. És az azóta is válságban van, nem csoda, ha várjuk az újabb innovációt.
Közel-keleti átrendeződés
NÓTIN SZABOLCS ÍRÁSA:
Az Arab tavasz belpolitikai váltásait sorra követi a közel-keleti biztonsági rendszer átrendeződése is. A korábbi szövetségek felbomlanak, újjak köttetnek és még közel sem látni a formálódó új erőegyensúlyt. Érdemes ekkor elgondolkodni a várható forgatókönyveken.
Annyi biztosan látszik, hogy Izrael biztonsági helyzete napról napra romlik a térségben. A korábbi két szövetséges Egyiptom és Törökország éles fordulattal távolodik a zsidó államtól. Amíg Egyiptom még belső problémáival van elfoglalva, addig Törökország már vissza is hívta jeruzsálemi nagykövetét, majd Recep Tayyip Erdogan kormányfő sorra látogatta a rendszerváltó arab államokat. A török vezető célja a sajátos hazai szekuláris és féldemokratikus berendezkedés exportja, valamint a térségbeli befolyásszerzés. A változó környezetben lehetőség kínálkozik céljai elérésére egyrészt a megmaradt autokratikus arab rezsimek és a demokratizálódó államok közti feszültségek, másrészt a nyugattal szemben tovább élő arab bizalmatlanság miatt. Kevés irányba fordulhatnak így az új rezsimek és a hatalmi vákuumot jól felismerve lépett fel Törökország az elmúlt hetekben.
Erdogannak korábban nem lett volna érdeke az Izraellel szembeni állásfoglalás, hisz ne feledjük, hogy az általa vezetett ország NATO-tag, valamint az elmúlt években az Európai Unió irányában is lépéseket tettek. A jelenlegi helyzetben azonban könnyen megnyerheti magának az arab államok szimpátiáját, ha éles retorikával és gyakorlati lépésekkel megy szembe a zsidó állammal. A török kormányfőt szerte az arab világban éljenezve fogadják, így mozgástere jóval nagyobb a korábbinál.
A formálódó szövetséget összekovácsolhatja Izrael dacos politikája a palesztinokkal szemben. A telepbővítések, a gázai katonai akciók mind felkorbácsolják a zsidó állam iránti indulatokat. A héten ráadásul szavazásra bocsáthatják a palesztin államiság kérdését az ENSZ-ben. A tét rendkívül nagy: kiderülhet, hogy kik állnak továbbra is a zsidó állam mellett, valamint körvonalazódik a távolodók tábora is.
Úgy tűnik Izrael egyik utolsó nagyhatalmi támogatója az Egyesült Államok lehet, aki előre bejelentette vétóját a Biztonsági Tanácsban. Kérdés azonban, hogy az ezer gonddal küzdő USA meddig képes és hajlandó elmenni a közel-keleti szövetséges érdekében. Hosszú távon így Izrael könnyen egyedül maradhat.
Benjamin Netanjahu kormánya észlelte a veszélyeket és aktiválta az izraeli diplomáciát a nemzetközi közösség meggyőzéséhez. További lépés volt a kormányfő beszéde az ENSZ előtt, ahol kilátásba helyezett bizonyos engedményeket a palesztin vezetésnek. Továbbá a közvetítő kvartett is felszólítottak a feleket a tárgyalások újrakezdésére, mely mutatja a nemzetközi közösség aggodalmait a térség stabilitása iránt.
Az elmúlt hetek eseményei előrevetítik, hogy könnyen újra instabillá válhat a térség, így a következő néhány hónap alapvetően fogja befolyásolni a Közel-Kelet jövőjét. A döntéshozók alaposan átgondolt lépésekkel kell, hogy előálljanak, hisz könnyen a szakadék szélére sodródhat a világ ezen része.
Vitatott pontok
László Róbert, a Political Capital választási szakértője röviden áttekintette a Nézőpont Intézet által kialakított választási modellt. Meglátásaival összefüggésben – vállalva az elfogultság vádját – árnyaltabban vélekedek. Tegnapi bejegyzésemben már utaltam rá, hogy különbség van a közvélemény-kutatás és a precíz modellszámítás között. Ezt most kiegészíteném azzal, hogy hipotetikus eredmények és korábbi tényleges eredmények modellre kalibrálása között is lényeges eltérés van. Az alaptétel ugyanis világos: hogyan alakítható ki kizárólag a 2010-es korrigált választási eredmények alapján egy részletes választási térképre épülő, precíz választási modell?
A válasz lényegében a kérdésfeltevés további kibontása, hiszen egyértelmű, hogy a külhoni-, valamint a kedvezményes nemzetiségi mandátumok kizárólag hipotetikusan számíthatók a modellbe. Pontosabban, az általunk kialakított választási modell a vélhetően nem megismételhető 2010-es eredményeket veszi figyelembe, de ebben a tekintetben precíz.
A nemzetiségek képviselete érdekében egyébként jó megoldásnak tartjuk a T/18-as számon jegyzett törvényjavaslatban vázolt rendszer korrigált alkalmazását. A külhoni állampolgárok képviselete azonban ennél összetettebb kérdés. Amennyiben a jelenleg fiktív számú külhoni állampolgár a 22 országos listás mandátum sorsáról dönthetne, éppen a pártok között arányosan szétosztható mandátumokat súlyoznák, pl. a FIDESZ-KDNP vagy más pártok javára. Ebben a tekintetben tehát egyáltalán nem beszélhetünk pehelykönnyű súlyról, hiszen minden országos listát állító párt számára azonos mértékben lehet fontos a külhoni voksok megszerzése. Szükség szerint viszont megfontolható az országos listás mandátumok elosztásához nem felhasznált „töredékek” 50 kompenzációs mandátummal történő kiosztása, ugyanakkor a fent említett pontos modellezés miatt ettől a szándéktól elálltunk a koncepció kidolgozásakor.
És valóban, a modell alapvetően többségi elemekre épül, de a kompenzáció súlyozása is jelentős. Éppen ezért, mivel az eltérő pártszerkezet ténylegesen eltérő eredményeket produkál, kiegyensúlyozott politikai erőviszonyok esetén, a politikai innovációt magas szinten képviselő pártok számára az arányosabb mandátumszerzés is egyértelműen biztosított.
Választási rendszer-váltás
A kisebb parlamentben is kétharmadot szerezne a FIDESZ – olvashattuk a kissé felületes netes média jóvoltából. Fontos azonban leszögezni, hogy a Nézőpont Intézet által kidolgozott választási modell nem közvélemény-kutatás, hanem a pontos modellszámítás érdekében, a 2010-es választási adatok alapján kialakított tervezet. Nem javaslat (bár nem sértődünk meg, ha nem az asztalfiókba teszik), hanem a célokat megvalósító több jó megoldás közül egy önálló koncepció.
Komolyra fordítva a szót, tegyük fel a kérdést, hogy milyen tartalmi szempontok alapján lehet jó a választási rendszer? A válasz egy egyszerű tételben összefoglalható: a választók számára átlátható rendszerben, a választásban résztvevő pártok esélyegyenlőségén keresztül a stabil kormánytöbbség és az ésszerű arányosság egyidejű biztosításával. Amennyiben elfogadjuk ezeket az alapelveket, az új választási rendszer egyértelműen rugalmas, a választók számára közérthető lesz.
A modell a választásban résztvevő pártok esélyegyenlőségét (tehát nem a FIDESZ kétharmadát) a 128 egyéni választókerületre épülő vegyes választási rendszer jellege miatt biztosítja, hiszen ezáltal valamennyi politikai erőnek adott a lehetőség arra, hogy egyértelmű társadalmi felhatalmazáson alapuló, stabil kormánytöbbséget szerezzen. Az egyfordulós választás tovább erősíti a rendszer egyértelműségét és rugalmasságát, hiszen a választók számára transzparens szövetségi rendszerek alakulhatnak már a választás előtt.
A 22 országos listás mandátum azt a szerepet tölti be a modellben, hogy a pártok vezetői biztosan mandátumot szerezzenek. Az ésszerű arányosságot az országos listával technikailag azonos, az egyéni választókerületi töredékszavazatok arányában további 50 kompenzációs mandátum biztosítja.
Ha megértettük a pontos modellezés és a közvélemény-kutatásból következtethető tendenciák közötti eltérést, természetesen lehet vitatni a koncepciót. A magunk részéről azonban egyértelműen az életszerűséget helyeztük a fókuszba. A kivételes válsághelyzetet ugyanis kizárólag egy erős kormány képes kezelni; viszont kiegyensúlyozott erőviszonyok mellett, a politikai innovációt magas, minőségi szinten képviselő pártok versenyében az arányosabb mandátumszerzés lehetőségét is biztosítani kell.
(A koncepció elérhető a Nézőpont Intézet hivatalos honlapján.)
Különböző iskolák
VEISZ MÁRTON ÍRÁSA:
Az elmúlt héten több hír is megjelent arról, hogy a felsőoktatási törvényt mégsem fogadta el a kormány – akárcsak a köznevelési törvényt. A hivatalos kommunikáció cáfolta ezeket az értesüléseket, azonban beszédes tény, hogy az elvileg már elfogadott koncepciók a kormányülésen ismét napirendre kerültek. Ennek kapcsán felmerülhet ismét a kérdés, meddig marad Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár? Egy lehetséges magyarázat, hogy az Orbán Viktor által nyár elején megerősített pozíciója csak arra elég, hogy ne lehessen jelenleg leváltani, azonban a készülő törvénytervezetekkel a kormány továbbra sem elégedett. S hogy mi állhat a háttérben?
Három ok merülhet fel, ami miatt szükség van további módosításokra. Először is egy szakpolitikai konfliktus Hoffmann Rózsa és az őt korábban is többször bíráló Pokorni Zoltán között. Ez többször, több módon is felszínre került, elég csak a két szereplő etikai bizottsági ügyére gondolnunk. Az eltérő elképzeléseinek rendre hangot adó Pokorni nem könnyítette meg az államtitkár helyzetét. Másik okként említhető egy koalíciós konfliktus a Fidesz és a KDNP között. Azonban ez leginkább a sajtótalálgatások világában marad. A két párt helyzetét leginkább Lázár János azon mondata írja le, miszerint ez nem koalíciós kormány.
Van azonban egy harmadik ok is, ez pedig a költségvetés helyzetére vezethető vissza. A hoffmanni elképzelések, így az egész napos iskola, a pedagógus életpálya-modell vagy a mindennapos testnevelés, súlyos milliárdokkal terhelnék meg a központi költségvetést. Ez nyilvánvaló konfliktusforrás Matolcsy Györggyel és a Nemzetgazdasági Minisztériummal. Továbbá a sajtóban megjelent, hogy az NGM is elkészítette – az oktatási államtitkársággal párhuzamosan – a csökkenő felsőoktatási államilag finanszírozott férőhelyekről saját maga elosztási elképzelését.
S hogy mi lehet az ügy kimenetele? Aligha fogják Hoffmannt leváltani egyelőre, hisz ez a miniszterelnöknek komoly presztízsveszteséget jelentene. Azonban az előzmények ismeretében minden esély megvan arra, hogy távozzon a pozíciójából. Valószínű forgatókönyv lehet ebben az esetben, hogy a kormány átírja a két törvény tervezetét vagy a parlamentben sok módosító fog hozzá kapcsolódni, de még az ősszel elfogadják. S ha valóban megrendült a bizalom az államtitkár irányában, akkor tavasszal, a kész oktatási törvényekkel a hátunk mögött megköszönik Hoffmann Rózsa elhivatott munkáját, de az új feladatokhoz, új kihívásokhoz, amik az oktatásügy előtt állnak új emberre van szükség az államtitkárság élén.
A Demokratikus Koalíció lehetne az új SZDSZ
Alávalók, önkényuralom, „ezek meghülyültek” – csak néhány szó a Demokratikus Koalíció politikusainak szókészletéből, amelyet előszeretettel használnak a jelenlegi kormánypártokra. Mintha már hallottunk volna ilyen éles jelzőket korábban is. Véleményem szerint a DK megnyilvánulásai leginkább az ezredforduló SZDSZ-ére hasonlítanak: relatíve kevés szakpolitikai javaslat, ezzel szemben meglehetősen éles verbális kommunikáció a kormánnyal szemben, amelynek középpontjában az akkori (és jelenlegi) miniszterelnök iránti mérhetetlen ellenszenv áll. Közös bennük, hogy ez a fajta politizálás egyáltalán a normális párbeszéd lehetőségét lehetetleníti el.
Érdemes is megnézni a Demokratikus Koalíció legutóbbi médiamegjelenéseit: hűtlen kezelés felvetése a devizahitelesek végtörlesztését célzó kormányzati intézkedéssel kapcsolatban, bojkott felvetése a választójogi reform parlamenti tárgyalásának idejére, Dániel Péter (DK-tag) rongálásai. Látható, hogy a Demokratikus Koalíció – Gyurcsány Ferenc évértékelőjében elhangzottakon kívül – meglehetősen kevés szakmai ötletet, javaslatot fogalmaz meg gyakorlatilag megalakulása óta. Persze egy párt belső szerveződésének nem is elsősorban ez a legfőbb feladata, ugyanakkor magához az MSZP-hez képest is szembetűnő a szakmai javaslatokon alapuló politizálás kis túlzással teljes hiánya.
A jövőbe tekintve mindazonáltal egyfajta stratégia is kirajzolódhat – feltételezve hogy Gyurcsány Ferenc és a DK kiválik az MSZP-ből (ahogyan azt a Magyar Nemzet keddi számában meg is szellőztette). Elképzelhető, hogy 2002-höz hasonlóan lesz egy „konszolidáltabb” MSZP (egy Medgyessy Péter-típusú, középre húzó miniszterelnök-jelölttel) és egy Demokratikus Koalíció (párt), amely túlnyomórészt a gyakorlatilag a 90-es évek óta erősen gerjesztett Orbán Viktor iránti ellenszenvre alapozva próbálkozhat majd meg összehozni az öt százalékot. A baloldal ezzel a felállással kísérelheti meg újfent megszólítani a mérsékeltebb és radikálisabb, a kormányt leváltani kívánó állampolgárokat – akárcsak legutóbbi ellenzéki időszakának idején. Az eredmény persze kérdéses, ráadásul a várhatóan egyfordulós választási rendszerben inkább egyfajta pártszövetségben lenne nagyobb esélyük. Amire a közös ellenség okán vélhetően gond nélkül sort is tudnának keríteni.
Üres zsák a teli zsákban
Miért nincs gazdasági növekedés Magyarországon? Egyszerűen azért, mert hazánkban a piacgazdaság ésszerűtlen, rosszul szabályozott, rugalmatlan. A jó piacgazdaságban ugyanis, ha úgy tetszik „mindennek” van gazdája, rendeltetése, forrásigénye, célja. Aki dolgozik, egyről a kettőre jut. Aki termel, mást is foglalkoztat, ésszerű keretek között járul hozzá a közterhekhez, az egész nemzet jövőjét alapozza meg.
A termelő, produktív munkát végző kis- és középvállalkozások mégis láthatatlanná teszik szerény növekedésüket, a multik pedig a „minden forrást ide nekem, viszem magammal” szemlélet alapján eleve ellehetetlenítik a kkv-szektor törékeny versenypozícióit. És a hiba fő forrása mégsem a kkv-szektor elkerülő magatartása. Ez csak a rendetlenség, az egyensúlytalanság egyik tünete.
Egészséges piacgazdaságban pl. az építőipar akkor működhet az érintett vállalkozások szempontjából jövedelmezően, az állam nézőpontjából pedig tisztán, ha az adott projekt (rekonstrukció, fenntartás, stb.) fix forrásigénnyel számolt, méltányos pályázati eljárásban elbírált, kizárólag a munkavégzésre kiválasztott, kompetens, és megfelelő eszközökkel rendelkező vállalkozás általi kivitelezéssel valósul meg.
Itt nyilván nem a generálkivitelező vagy esetleg egy tényleges munkavégzést ellátó alvállalkozó szükségtelenségéről beszélek, sokkal inkább arról a rendszerhibáról, ami az említett vállalkozást arra kényszeríti, hogy a munka után járó pénzt fiktív számlákkal fedje el, az ÁFA eltűntetéséről nem is beszélve. Az elkerülésre ugyanis egyszerűen rá van kényszerítve. Amennyiben alávetné magát a munkát és a profitot egyaránt terhelő irreálisan magas terheknek, vagy meg sem próbálná oldani a bürokrácia korlátoltságát, minimális tőketartalékát- és versenyhelyzetét is elveszítené. Arról pedig nem a termelő kkv-szektor tehet, hogy az egyébként bizonyos részben általa finanszírozott egészségügy, a nyugdíjrendszer, az oktatás, az önkormányzati rendszer, stb. rossz konstrukcióban működik, az állam és az önkormányzatok pedig pazarlóan gazdálkodnak (ésszerűtlen beruházások, felesleges kifizetések, MÁV, BKV, stb.) Ha az említett nagy állami rendszerek átalakítása tovább várat magára, tehát a kormányzat nem tesz semmit, nem is változik semmi.
(A szerző nem közgazdász.)